Lassan már megszámolni sem fogom tudni, hogy hányszor kezdtem blogírásba, és hányszor hagytam fel vele, mondván senkit nem érdekelnek a gondolataim. Ennek az állításnak az igazságtartalmával még ma sem tudnék vitatkozni, azonban az is tény, hogy időről-időre szükségem van rá, hogy kiborítsam az agyamnak nevezett szemetesládát, még akkor is ha mindez senkinek sem hajt különösebb hasznot.
Mindenkinek van valami dilije, ez meg talán még mindig jobb, mintha alkoholista lennék. Habár nem vagyok biztos benne, alkoholistának lenni tulajdonképpen minden csúnyasága ellenére elég egyszerű módja annak, hogy az ember kiszálljon a világ történéseiből. Azonban mivel sem az addikcióra nincs hajlamom, meg úgy egyébként is... Eltértem a témától.
Mindenesetre most valahogy minden olyan kusza, és úgy érzem, hogy végképp nincsen senki, akinek elmondjam a gondolataim, szóval inkább kiborogatom őket az éterbe, hátha megkönnyebbülök tőle.
